Itt az ideje, hogy áttekintsem a kerti tennivalókat, mert az időjárás lassan elbúcsúztatja a telet. Napközben folyamatosan 4-5 fok van, csak éjjelente megy 0 fok alá.
Tegnap szép időnk volt, így kimentem és végignéztem a kertet, magamban megpróbáltam fellistázni a tennivalókat az igazi kerti munkák indulása előtt.
A legszembetűnőbb a fóliasátor. A téli szeles napok alaposan megtépázták az elő és hátlapokat.
Ezt már nem tudom foltozgatni, ezt cserélni kell.
A csicsokás területet meg kell tisztítani a tavalyi száraktól, na meg fel is szedem őket, csak egy-egy sort rakok vissza, aztán vagy megesszük, vagy a szomszéd tyúkjai eszik meg :)
Az eperfóliát is megbolygatta ez a fránya szél, majd azt is igazgatni kel, de egyenlőre nagyon fel van ázva minden, nem megyek rá.
Áttekintettem a termesztendő növények listáját is. Nem nagyon változik a paletta, az édesburgonyát vettem föl a listára, hisz már 2 éve próbálkozok vele, de mivel szeretjük, megpróbálom kicsit hatékonyabban termelni.
A brokkolit és karfiolt kihúztam a listáról, mert elég nehezen nevelhető itt nálam, vagy a földet nem szeretik, vagy a klímát, vagy valamit nagyon rosszul csinálok, mert nem igazán sikerült eddig, azonkívül a gyerekek sem szívesen eszik annyira. Amennyi rántott karfiolt csinálunk egy évben, azt megvesszük inkább :)
Február közepe-vége felé el kellene indítani a palántának vetést, addig a vetőmagokat is át kell nézni. Na meg a metszés, de arról külön írok.
Ha valakit érdekel itt az idei vetésterv táblázatom, gyakorlatilag semmi nem változott tavalyhoz képest: Vetésterverv 2019.ods
Libre Office-szal készült, de pl a Google Táblázatokba feltöltve kiválóan használható. Talán az MS Office is meg tudja nyitni, nem használok olyat :)
A tavalyi gallyakat le kéne darálni, van pár égetni valóság, meg ilyenek, más nagy dolog nem vár most rám...

Én is csak a szemléig jutottam, a sár még lehetetlenné teszi a munkát, hiába volt jó idő. De legalább eltüzeltem egy rakás nem komposztba való tavalyi növényszárat.
VálaszTörlésA vetéstervet lopom. ☺
Törlés