Elérkezett a szeptember közepe, két éve ilyenkor csináltam az eperágyás felújítását és kibővítését. Jelenleg 40 m2 az epres, nem tervezem növelni.
Sajnos nem esett két hétig amikor nekiálltam, ezért első lépésként jó egy órán át öntöztem a területet, hogy fellazuljon annyira a talaj, hogy a lehető legkisebb sérüléssel tudjam felszedni az epertöveket.
Ezután nekiálltam kiszedni a még jó töveket, és a hajtásokon fejlődött új töveket is. Ezeket minél több földdel emeltem ki, majd árkot húztam nekik, beletettem őket, húztam a tövükre földet és jól belocsoltam.
Így néz ki a végeredmény, az eperföld két végébe is kerültek, ne kelljen túl sokat hurcibálni.
Az ágyás úgy néz ki mint tájkép tüzérségi csata után...
Mellette meg virágzik a csicsóka :)
Szép sárga virága van, kár hogy ilyenkor már a nedvesebb levegő miatt a leveleit belepi a peronoszpóra.
Eperről ennyit most, folyt. köv. amikor tudom.
Iszonyatos az eperágyás állapota :P |
Sajnos nem esett két hétig amikor nekiálltam, ezért első lépésként jó egy órán át öntöztem a területet, hogy fellazuljon annyira a talaj, hogy a lehető legkisebb sérüléssel tudjam felszedni az epertöveket.
Ezután nekiálltam kiszedni a még jó töveket, és a hajtásokon fejlődött új töveket is. Ezeket minél több földdel emeltem ki, majd árkot húztam nekik, beletettem őket, húztam a tövükre földet és jól belocsoltam.
Sor kihúzva, rakom bele a töveket |
A kicsiket külön pakolom |
Az ágyás úgy néz ki mint tájkép tüzérségi csata után...
Mellette meg virágzik a csicsóka :)
Szép sárga virága van, kár hogy ilyenkor már a nedvesebb levegő miatt a leveleit belepi a peronoszpóra.
Eperről ennyit most, folyt. köv. amikor tudom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése