Már nyár végén láttam - a tavalyi tárolási nehézségek okán -, hogy valami terménytárolási módot ki kell találnom. A porta amit megvettünk, falusi szemmel nézve elég hiányos, mivel semmiféle melléképülete nincs, illetve nem volt, egy kocsibeállót kivéve (egy új építésű ház, ami üres telekre épült, fiatalok lakták, a kert is a szomszédnak volt adva művelésre).
A kazánház a leghűvösebb része a háznak, de még ez is túl meleg fűtésidényben a terményeknek. A kocsibeállót befalaztam, és tároló lett belőle, itt van a hűtőládánk is, de télen fagy van belül, nincs fűtve. Vagyis egyik se jó.
A megoldás egy ásott pince lenne, de nincs. Nosza, ássunk pincét. Mivel anyagilag nem vagyunk eleresztve (konkrétan semmi pénzünk nincs, amit összerakunk, valami mindig elviszi, hol a kocsi, hol a mosógép, stb), mindezt nulla forintból!
Kaptam pár gerendát, vannak faanyagaim egy korábban kivágott fából, van kukorica és napraforgószár, egy kutyák által kiszakított medence, pár vasprofildarab, maradék innen-onnan, és néhány hullámpala. Na meg ásó, lapát, csákány, kapa...
Indulhat a móka!
Először kimértem, kikaróztam, aztán kiástam egy ásónyomnyit.
Ezt követte a mélyítés, és lépcső faragás
Aztán sajnos itt pár fotó hiányzik, mert nem csináltam képeket a befedésről.
De elmondom érthetően. Keresztbe négy akácgerendát tettem majd hosszanti irányban vastagabb ágakat és a napraforgószárakat tettem. Közben a lejárat fölé a profilmaradékokból hegesztettem egy kis lejtős tetőt. Majd befedtem kukoricaszárral a hőszigetelést növelendő, és ráterítettem a medence maradványait, vízszigetelési céllal. Erre ráhordtam a kiásott föld egy részét.
A lejárat tetejére és oldalára hullámpalákat raktam.
Ilyen lett.
Aztán felhegesztettem az ajtót, leszigeteltem a palafalakat és a mennyezetet egy bontott kanapé szivacsanyagával. Az ajtót is leszigeteltem, és elláttam egy befóliázott furnérral, meg fogantyúval.
Hát ennyi. Lehordtam a krumplit, hagymát, káposztát, sárgarépát, fehérrépát - a két utóbbit homokba rakva, és még a muskátliknak is marad hely :)
0 hozáadott forinttal készült :)

Megjegyzések
Megjegyzés küldése